VP2-4.1.1.9-21
Állattartó telepek megújításának támogatásapályázat

Lezárult!
Napelemes rendszer esetén a felmérést, tervezést, teljeskörű előkészítést vállaljuk!

Tájékoztatjuk, hogy megjelent a „VP2-4.1.1.9-21 – Állattartó telepek megújításának támogatása” c. pályázat a mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására.

A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése révén. Emellett az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

Energetikai fejlesztés megvalósítása esetén a maximális 100 pontból legfeljebb 15 pont kapható, minimális pontszám a nyeréshez 40 pont.

Energetikai, pl. napelemes beruházás a támogatás igénybevétele mellett nagyon kedvező, 3-5 éves megtérülést biztosít. Így energetikai fejlesztések megvalósítása jelentős mértékben javítja a pályázat nyerési esélyeit.

A pályázat legfontosabb paraméterei

  • A támogatási kérelmek benyújtására 2021. május 28. napjától - 2021. július 22. napjáig van lehetőség.
  • Pályázók köre: Mezőgazdasági termelők/Állattartó telepek
  • Pályázati keretösszeg: 30 Mrd Ft
  • Megvalósítási időszak: 24 hónap
  • Fenntartási időszak: 5 év
  • A projekt területi korlátozása: nincs korlátozás, az ország teljes területén
  • A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
  • Az igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke: a megítélt beruházási támogatási összeg 50%-a (a támogatási intenzitás esetenként 60%-ra nőhet)
Ebben a konstrukcióban önállóan is lehet megújuló energiára pályázatot benyújtani!

Támogatható tevékenységek

Önállóan támogatható tevékenységek

A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák kialakításának, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása az alábbi célterületi bontás szerint.

  1. Baromfitartó telepek korszerűsítése
  2. Sertéstartó telepek korszerűsítése
  3. Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése
  4. Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése
  5. Egyéb állattartó telepek korszerűsítése /lófélék- (ló, szamár, öszvér), nyúl-, méh-, húshasznosítású galamb-, fürj-, strucc-, emu-, fácán-, fogoly- valamint csincsillatartáshoz kapcsolódóan igényelhető támogatás./

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege az 1., és a 2. célterületek tekintetében maximum 100 millió Ft, a 3. célterület tekintetében maximum 50 millió Ft, a 4. és 5. célterületek tekintetében maximum 20 millió Ft.

Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.
Építéssel nem járó, a baromfitartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

B) Az energiafelhasználás csökkentését célzó korszerűsítések, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása valamennyi célterület kapcsán egységesen:

  1. Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.
  2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. Azon tevékenységek tartoznak ide, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:
    1. Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból. (napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)
    A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.
Napelem/energetika oldalon szívesen dolgozunk együtt meglévő pályázatírójukkal!

VP2-4.1.1.9-21_Felhívás.pdf (1,4 MB)
Feltöltve: 2021.06.17. 09:43:58

További információk a pályázattal kapcsolatban

További részletekért kérjük érdeklődjön a palyazat@renasolar.hu e-mail címen!

Termelje meg magának a szükséges áramot!